Posts Tagged‘döntetlen’

A 3 pont is kilátásban volt, mégis elégedett lehet mindkét csapat az 1 ponttal

2017. 09. 10-én hazai pályán fogadtuk Egerszalók csapatát. A mérkőzés előtt Egerszalók a tabella 3. pozíciójában állt (kedvezőnek mutatkozó bajnoki rajtjuk során 2 győzelem és 1 döntetlen elérésével), 2 rúgott góljuk mellé sikerült megőrizniük a hálójukat, kapott gól nélkül. A mieink a 7. helyet foglalták el, 2 idegenbeli győzelem mellett egy Eger elleni vereség került rögzítésre, 6 rúgott és 7 kapott gól mellett. A két csapatot 1 pont választotta el egymástól.

Continue Reading

Kiss gólokra kis gólok

2017. február 21-én került sor az Energia SC Gyöngyös – Gyöngyöshalász SE edzőmérkőzésre. A sok hiányzó miatt alaposan felforgatott csapatunknak nem volt egyszerű feladata, az első félidőben nem találták egymás gyengéit a mérkőző felek.

A második játékrészben izgalmasabb játékot láthattak a kilátogató nézők, a Gyöngyöshalász SE – a közelmúltban a Gyöngyösi AK-tól átigazolt – Kiss István révén szerzett vezetést (0-1). A félidő derekán néhány percen belül két találat is született, előbb a hazaiak egyenlítettek (1-1), majd ismét Kiss szerzett vezetést a vendégeknek (1-2). A mérkőzés hátralévő részében a hazaiak találtak újból a halászi kapuba, így 2-2-es döntetlennel zárult a küzdelem, ráadásul a hazaiak egy újabb gólszerzési lehetőséget is elpuskáztak, amivel a győzelmet is megszerezhették volna.

Döntetlen a rangadón, mindkét csapat nyert egy félidőt

Szerda este 18:00 órától került sor a Gyöngyösi AK-YTONG – Gyöngyöshalász SE mérkőzésre a Téli műfüves bajnokság 2. fordulójában.

Az első mérkőzés mindkét csapatnak igazán jól sikerült, a GYAK kiütötte a Vámosgyörk csapatát, míg a Gyöngyöshalász Atkár ellen diadalmaskodott. Jó mérkőzésre volt kilátás, mindkét csapat technikás játékosok egész sorát vonultatta fel a siker érdekében. Nagy valószínűséggel a csoportelsőség is megfordult mindkét csapatnál, hiszen az esetleges győzelem, illetve az ezzel járó 3 pont már elég megnyugtató előnyt jelentett volna a csoportmérkőzések utolsó (3.) fordulója előtt.

Nem kis meglepetésre a Gyöngyöshalász SE szerzett vezetést rögtön az első félidő 10. percében, Sőregi Zoli 20 méterről indított átemelésével meglepte a gyöngyösi kapust, aki a labdát már csak a hálóból tudta kiszedni (0-1). Ez az eredmény maradt is az első félidő végéig. A második félidőben erőnlétben már GYAK dominancia mutatkozott, helyzetek sokaságát dolgozták ki, melyből egy akció meghozta számukra az egyenlítést is, Hegedűs Dávid volt részükről eredményes (1-1). A mérkőzés végén ismét Sőregi Zoli került helyzetbe, a kapufa azonban a GYAK-ot segítette, így maradt a döntetlen. Jobb gólkülönbségével továbbra is a GYAK vezeti a csoportot, a Gyöngyöshalász SE szintén 4 pontjával 2., míg az 1-1 mérkőzésük után 0-0 ponttal álló Atkár és Vámosgyörk a hétvégén mérkőzik egymás ellen.

Edzőmeccsen: Detk – Gyöngyöshalász

gyhse_logoAz első felkészülési mérkőzésre 2014. július 26-án Detkre utazott a Gyöngyöshalász SE felnőtt gárdája. A mérkőzés végül 2-2-es döntetlennel zárult, az eredmény jelen esetben azonban mindkét csapat számára csupán másodlagos lehet.

Continue Reading

Verpelét sem tudta megállítani Gyöngyöshalászt!

A hevesfoci.hu nagyjából két héttel ezelőtti megállapítása szerint:”Ki állítja meg a Gyöngyöshalászt? Egyelőre úgy néz ki bárki is teszi meg az nagy bravúrt hajt végre.” Na ez a bravúr nem sikerült múlt héten a Borsodnádasdnak, de nem sikerült április 26-án Verpelétnek sem. Ez a mondat azonban nem adhatja vissza azt a drámát, ami a pályán zajlott, így egy kicsit részletesebben is elemezzük a mérkőzést:

Continue Reading