Gyöngyöshalászon több évtizedes hagyománya van az Alvég-Felvég labdarúgó mérkőzésnek, amelyre minden év december 31-én 12:00 órai kezdettel kerül sor. A meccs igazi rangadó hangulatban telik, melyen korábbi és jelenlegi játékosok egyaránt megtalálhatók, nagyjából 50 év korkülönbséggel. A jónéhány évre visszatekintő küzdelmekről 26 esetben található dokumentált nyoma az eredményeknek (2019-es évvel bezárólag), melyek alapján az Alvég 10, míg a Felvég 8 esetben örülhetett győzelemnek, illetve 8 alkalommal nem bírtak egymással a csapatok. Az Alvég játékosai 59 találatot szereztek eddig, a Felvég viszont 47 góllal tudott válaszolni.
A folytatásra sem kell sokáig várni, közel 1 év múlva valamelyik csapatnak lehetősége lesz előnybe kerülni a másikkal szemben a győzelmek számát tekintve.
2019
Nem kisebb jelzővel illetik Gyöngyöshalászon az évbúcsúztató futballozást, mint az El Clásico. A több évtizedre visszatekintő Alvég–Felvég összecsapáson idén sokáig úgy tűnt, hogy nem tudnak dönteni a csapatok. Aztán a végére beindult a gólgyártás úgy, hogy az alvégiek Szerdahelyi Zoltán, Incze Tamás és Veres Vivien jóvoltából 3–0-ra győztek. Ám akadt még egy különleges jelenete a mérkőzésnek.
– Az első gól után a Tóth Zoltán játékvezető jelezte, hogy a video szobából üzenetet kapott és meg kellett nézni, hogy a gól szabályos körülményék között esett-e. A jelenet visszapörgetését követően a videobíró – vagyis a video assistant referee, rövidítve: VAR – használatával aztán vezetést ünnepelhetett az Alvég csapata. Óriási show volt! – szerepel a szilveszteri mércével készített helyszíni beszámolóban. (forrás: heol.hu)
2018
Ebben az évben meglehetősen egyoldalú küzdelem kerekedett az év végi mérkőzésből, melyen az Alvég csapata 5-1 arányban szerezte meg a győzelmet.

2018 – Alvég

2018 – Felvég
2017
Hatalmas küzdelem után igazságos döntetlen az év utolsó mérkőzésén. Bár a felvég csapata erősen hiányos felállásban érkezett (több idegenlégiósukat voltak kénytelenek nélkülözni), az erők kiegyenlítése azonban már remek mérkőzést eredményezett. Az első félidőben Sándor Janika révén szerzett vezetést az Alvég csapatának (1-0), melyre több nagy helyzet, köztük egy felső kapufa volt a válasz. A második félidőben Horváth Zsolt révén egyenlíteni tudott a Felvég (1-1), ami egyben a végeredményt is jelentette. Így mindenki ugyanazzal az élménnyel, 1-1 ponttal, virslivel és forralt borral távozott a mérkőzés után.

2017 – Alvég

2017 – Felvég
2016
A mérkőzés félidejében 1-1-es döntetlenre állt a mérkőzés, az Alvég csapata Incze Tomi révén, erősen lesgyanús helyzetből szerzett vezetést (1-0), majd Ozsvári Ádám (“Ozsi”) egalizált a túloldali kapuba (1-1). Az első félidő eseményei közé tartozik egy megadott büntető is, melynél a szabálytalanság tényét a Felvég védő játékosai is elismerték, annak helyét azonban a büntető területen kívülre látták. A büntetőt rúgó Alvég játékos roppant sportszerűen oldotta meg a lövést, rövid passzából a kapus, Szabó Tibi indíthatott kifelé. A második félidő elején ismét “Ozsi” volt eredményes, közeli lövésébe egy védő lába még épp beleért, ez viszont elegendő volt ahhoz, hogy az egyébként kiváló védéseket bemutató Alvég kapust, Sándor Ferit is meglepje (1-2). “Ozsi” újabb találatával már 3-1-re vezetett a Felvég, majd a végső sípszóhoz közeledve egy újabb Incze Tomi találat tette izgalmassá a mérkőzést (2-3). A végeredményt a Felvég játékosa, Horváth Jani döntötte el, fejesével 4-2-re győzött a Felvég!
A mérkőzés játékvezetője Szabó Gyula volt, a játékosok több esetben közel kerültek a kiállításhoz is, bár ez végül nem következett be, a játékvezető szigorú tekintete elegendő volt a fegyelmezéshez.
A végeredmény tehát: Alvég – Felvég 2-4 (1-1)
2015
Az Alvég csapata már az első félidőben 2-0-s előnyre tett szert, Bódi Balázs szerezte meg a vezető találatot, majd egy baloldali beadásból Kocsis Mátyás egy szép fejesgóllal növelte az előnyt. A második félidőben az Alvég játékosai kicsit visszazártak, ennek ellenére Nyilas “Nyilu” Tamás egy kontratámadás végén újabb találatot ért el, ezzel 3-0-ra vezetett az Alvég. A szépítő felvégi találat a legfiatalabb játékostól érkezett, Holló Máté Noel angliai sportpályafutását szakította meg a halászi találkozó kedvéért, s igazolta, hogy a fiataloké a jövő. A mérkőzés játékvezetője Csőke László volt, aki a huszonéveseket is zavarba ejtő éleslátásának köszönhetően a kezdőkörből vezette le a mérkőzést, melyen egyetlen sárga és piros lapot sem kellett kiosztania.
A végeredmény tehát: Alvég – Felvég 3-1 (2-0)

Alvég – 2015

Felvég – 2015
2014
Alvég – Felvég 0-3

Alvég – 2014

Felvég – 2014
És akkor a továbbiakban az eredmények: