Video: Gyöngyöshalász – Nagyréde bajnoki labdarúgó mérkőzés
Játékvezető: Ducsai József (Sohajda László, Gyetvai Béla)
Gyöngyöshalász: Kovács T., Bella K., Harmat B., Birkás B. (Szabó Gy.), Fülöp V. (Ruzsom G.), Sőregi Z., Czéh M. (Patkós M.), Nagy G., Didriksen A. (Dohányos R.), Soltész B., Barta R.
Nagyréde: Gömöri O., Szabó P., Debreceni J., Szabó Sz., Rozovits P., Tatár R., Patkós Á. (Nagy D.), Gódor Á. (Horváth V.), Czene L., Varga K., Márkus M. K.
Góllövő: Fülöp V. (37′), Dohányos R. (90′)
Sárga lap: Bella K., Sőregi Z., Dohányos R., illetve Szabó Sz., Czene L., Márkus M. K.
Kiállítva: –, illetve Szabó P. (87′)
“Nagy volt a tét, ez a meccs elején meg is látszódott a játékunkon. Emellett a nagy meleg is erősen befolyásolta mindkét csapat teljesítményét. Ugyanilyen hullámvölgybe kerültünk a második félidő elején is mintegy 10 percre, s csak a szerencsén múlott, hogy a vezetést meg tudtuk őrizni, a rédei csapatnak nem sikerült a gólszerzés. Mindvégig úgy gondoltuk, ha győzünk ezen a meccsen, akkor megszerezzük a dobogó 3. helyét, a győzelemért hajtott az egész csapat, az eredmény megítélésem szerint igazságosnak mondható. Arra senki sem számított, hogy a már bajnok GYAK az utolsó fordulóban, hazai pályán veszti el veretlenségét, ami nekünk a dobogóba került. Természetesen nem ezen a meccsen múlott a dobogós helyezés, hiszen az idényben több mérkőzés eredménye nem úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna, ősszel is több pontot veszítettünk különböző okok miatt.”
Szabó Gyula (a Gyöngyöshalász SE elnöke) értékelése