foci

Az őszi gólkirály a gerincsérvet már legyőzte

A 2009/2010-es (28 gól) és a 2010/2011-es (32 gól) bajnoki év után a 2019/2020-as szezonban harmadszor lehet a megyei I. osztály gólkirálya Ludányi Nándor. A Gyöngyöshalász SE 31 éves támadója 13 mérkőzésen szerzett 15 találattal számít a legeredményesebb játékosnak úgy, hogy a pályán töltött idő minden percét próbálja élvezni.

Continue Reading

2020-as Imola-Hírlap-Téli-kupa

Az MLSZ Heves megyei Igazgatósága négy helyszínen 32 csapattal rendezi meg a 2020-as Imola-Hírlap-Téli-kupa nagypályás, műfüves tornát. A versenybizottság elkészítette a csoportbeosztást, a sorsolásra 2020. január 7-én kerül sor.

Continue Reading

A 3 pont is kilátásban volt, mégis elégedett lehet mindkét csapat az 1 ponttal

2017. 09. 10-én hazai pályán fogadtuk Egerszalók csapatát. A mérkőzés előtt Egerszalók a tabella 3. pozíciójában állt (kedvezőnek mutatkozó bajnoki rajtjuk során 2 győzelem és 1 döntetlen elérésével), 2 rúgott góljuk mellé sikerült megőrizniük a hálójukat, kapott gól nélkül. A mieink a 7. helyet foglalták el, 2 idegenbeli győzelem mellett egy Eger elleni vereség került rögzítésre, 6 rúgott és 7 kapott gól mellett. A két csapatot 1 pont választotta el egymástól.

Continue Reading

Kiss gólokra kis gólok

2017. február 21-én került sor az Energia SC Gyöngyös – Gyöngyöshalász SE edzőmérkőzésre. A sok hiányzó miatt alaposan felforgatott csapatunknak nem volt egyszerű feladata, az első félidőben nem találták egymás gyengéit a mérkőző felek.

A második játékrészben izgalmasabb játékot láthattak a kilátogató nézők, a Gyöngyöshalász SE – a közelmúltban a Gyöngyösi AK-tól átigazolt – Kiss István révén szerzett vezetést (0-1). A félidő derekán néhány percen belül két találat is született, előbb a hazaiak egyenlítettek (1-1), majd ismét Kiss szerzett vezetést a vendégeknek (1-2). A mérkőzés hátralévő részében a hazaiak találtak újból a halászi kapuba, így 2-2-es döntetlennel zárult a küzdelem, ráadásul a hazaiak egy újabb gólszerzési lehetőséget is elpuskáztak, amivel a győzelmet is megszerezhették volna.

Zagyvaszántó ellen hazai pályán jól működött a gólgyártás

2017. február 18-án végre hazai pályán fogadhattuk Zagyvaszántó megyei II. osztályban szereplő csapatát. Az ellenfélnél is több hiányzó volt (mindössze 1 cserejátékossal érkeztek az összecsapásra), azonban a halásziak is több játékosukat voltak kénytelenek nélkülözni különböző okok miatt.

Continue Reading