Átigazolási hírek – 2017. február / 4. rész

Befejeződött a téli átigazolási időszak, mindenki megnyugodhat, minden játékos a helyére került. Nagy sakkjátszma ez ilyenkor, szinte minden csapatot érint ilyenkor a játékos-mozgás.

Zárásként újabb játékos érkezéséről és 3 játékos távozásáról tudunk tájékoztatást nyújtani:

Érkező:

szalai gábor

Szalai Gábor (1994. 07. 02.)

A megyei II. osztály Nyugati csoportjának egyik középcsapatától, a Vámosgyörk SE-től érkezik.

A 2008/2009-es idényben Vámosgyörkön játszott, majd 2011 nyarán a GYAK U19-es csapatához került, majd az U21-ben és a felnőtt csapatban is játszott, ahonnan 2014 végén távozott (közben egy mérkőzés erejéig a Csákvár II csapatánál szerepelt, játéklehetőséget azonban nem kapott). Új csapata a Domoszló lett, itt játszott egy újabb évet, majd 2016 elején visszatért Vámosgyörkre.

A 2008/2009-es bajnokságtól számítva (ettől az időponttól állnak rendelkezésre adatok az MLSZ adatbázisában) 6 alkalommal lett kiállítva, illetve 40 sárga lapot gyűjtögetett össze. 15 góljából 3-at a Vámosgyörk színeiben szerzett 2016 tavaszán, a többit utánpótlás csapatoknál érte el.

Távozó:

Nagy Gábor – Energia SC Gyöngyös

2007 nyarán került Gyöngyöshalászra, ahol ezidáig (kis kitérővel, a 2012/2013-as bajnokságban a Gyöngyösi AK színeiben szerepelt) meghatározó játékosnak számított. Gyöngyöshalászon 229 mérkőzésen 44 gólt szerzett. Rövid időre a Gyöngyöshalász SE edzői feladatait is ellátta, játékos-edzőként próbált helytállni. Itt eltöltött hosszú időszakát és áldozatos munkáját köszönjük meg az alábbi videóval:

VIDEO

És persze: nagygabigól

Arday Richárd – Energia SC Gyöngyös

2015. nyarán került Gyöngyöshalászra, az eltelt időszakban 34 mérkőzésen vett részt (4 U19-es), ebből 21-szer kezdőként, 10 esetben pedig csereként. 5 góllal járult hozzá a sikerekhez, ebből 2-t a felnőtt csapatnál, 2-t az U19 játékosaként szerzett bajnoki mérkőzéseken, illetve további 1 találatot ért el a 2015/2016-os Joma Kupa csoportküzdelmei során.

Említést érdemel a Gyöngyöshalász SE – Egerszalók SE mérkőzés, amelyen az ő találatával győzött a hazai csapat, miután Arday az 56. percben “megbökte” a szalóki kapust.

Kiss Gábor – Markaz FC

2016 elején került Gyöngyöshalászra, az eltelt 1 év alatt 33 mérkőzésen szerepelt, 22-szer kezdőként, 8-szor pedig csereként lépett a pályára.

Távozóként lehet továbbá tekinteni az átigazolási időszakban Gyöngyöshalászra került Májer Konrádra is, aki meggondolta magát és visszaigazolt Atkárra.

A távozó és az érkező játékosoknak egyaránt kívánunk további sportsikereket és sérülésmentes játékot!

Tags:, , , , ,