A 3 pont is kilátásban volt, mégis elégedett lehet mindkét csapat az 1 ponttal

2017. 09. 10-én hazai pályán fogadtuk Egerszalók csapatát. A mérkőzés előtt Egerszalók a tabella 3. pozíciójában állt (kedvezőnek mutatkozó bajnoki rajtjuk során 2 győzelem és 1 döntetlen elérésével), 2 rúgott góljuk mellé sikerült megőrizniük a hálójukat, kapott gól nélkül. A mieink a 7. helyet foglalták el, 2 idegenbeli győzelem mellett egy Eger elleni vereség került rögzítésre, 6 rúgott és 7 kapott gól mellett. A két csapatot 1 pont választotta el egymástól.

A 2016/17-es bajnokságban tavaly ősszel játszottak Gyöngyöshalászon a csapatok, akkor 2-0-s vendég vezetés után 2-2-es döntetlen született. Ezév tavaszán viszont 5-ször zörrent az egerszalóki háló, hazai közönségük 0-5-ös halászi győzelemnek asszisztált. Ez utóbbi győzelemből Kiss István 3 góllal vette ki a részét. Az egy évvel ezelőtti, Egerszalók elleni hazai kezdő tizenegyből csupán 3 játékosunk maradt a kezdőben (Kovács, Sőregi és Harmat), átigazolás, sérülés vagy eltiltás következtében szinte teljesen átalakult a csapat. A fenti eredmények után érthető volt tehát, hogy a vendég játékosok szerettek volna elégtételt venni a hazai pályán elszenvedett kiütéses vereségük miatt.

Mindezek ellenére nekünk indult jobban a mérkőzés, egy jobb oldali bedobást követően a kapu előterébe érkező labdát Kiss István csúsztatta tovább, s az érkező Czene Levente már a 11. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat (1-0). Ez a találat hidegzuhanyként érte a szalókiakat, míg rendezték soraikat, visszahúzódtak a saját térfelükre. 4 hátvédünk nyugodtan passzolgathatott, néha a visszahúzódó középpályásokat is játékba hozva, hiszen most már a vendégeknek volt sürgősebb a kitámadás. Sajnos a türelme a mieinknek fogyott el előbb, egy előre ívelést követő labdavesztésből a beszorított vendégek indítottak lendületes ellentámadást, s az 1-1 elleni csatát is felvállalva, azt megnyerve szerezték meg Baji Ádám révén az egyenlítő találatot a 23. percben (1-1). Nagyjából ugyanez volt a történet a továbbiakban is, egy pontosnak tűnő labdára a bal szélső szalóki indult, s bár a keresztező hazai játékos kedvezőbb helyzetből tudott becsúszni, a labda mégis a kapu elé érkező Baji Péter elé került, aki higgadtan szerezte meg csapata 2. találatát a 32. percben (1-2). Az első félidő záró részében a hazaiak hibáztak többször, ezekből a vendégek rendszerint ígéretes akciókat indítottak, amelyekből azonban további találat nem született.

A második félidőben sokat változott a játék képe, a halászi csapat odaszögezte ellenfelét a kapujához, a szalókiak 11 emberrel védekeztek a saját büntetőterületük környékén. A kapujuk gólvonalán csordogáló labdát egy fekvő helyzetben lévő szalóki tudott az utolsó pillanatban kipöckölni, Kiss István fordulásból indított kapáslövése is a kapufán csattant, illetve egy kipattanó labda után sem sikerült 7 méterről a szalóki kapuba találni, a halászi játékos a nagy igyekezetben nem találta el a labdát. Ezeket leszámítva mindkét kapusnak kellett néhány próbálkozás alkalmával védenie. A 65. percben ismét Kiss Istvánhoz került a labda, aki a büntetőterületen belül jól fordult le védőjéről, aki viszont csak szabálytalanul tudta őt megállítani. A jogosan megítélt büntetőrúgást Sőregi Zoli értékesítette (2-2). A mérkőzés utolsó percében Márkus Máté kapott nagyszerű labdát, sajnos egy lépéssel tovább vezette a szükségesnél, így a kapus mellett már nem tudott passzolni a kapu előtt váró társának.

Összességében igazságos döntetlen született, a gyorsan gólt szerző hazai csapat szurkolói előtt a tavaszi 5-0-s győzelem vetődött fel hirtelen, az álmokat a vendég csapat játékosai a szerzett gólokkal gyorsan elűzték. Hatékonyabb mélységi játékuk révén, a halászi védelem megingásai miatt bíztak a további gólszerzésben. A második félidő képe már egyértelmű halászi fölényt mutat, az esetleges pontozóbírák is erősen gondolkodhatnának ezen a mérkőzésen.

Ezzel az eredménnyel az Egerszalók lecsúszott a tabella 5. helyére, míg a Gyöngyöshalász pozíciója nem változott (7.).

A mérkőzésen egyértelműen megmutatkozott, hogy a fizikai állóképesség fejlesztése mellett a védelem stabilizálására és a kapussal történő együttműködés bővítésére is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Tags:, ,